A Téli tematikus rajzversenyre olyan egyedi rajzokat várunk, amelyek kifejezetten a versenyen megadott témára készülnek, saját kezűleg. Azaz a képet a versenyzőknek kell kitalálniuk, megtervezniük és megalkotniuk. A beküldött művekből a Téli MondoCon napján kiállítást szervezünk, ahol a látogatók megtekinthetik a beküldött műveket.
A téli rendezvényen klasszikus beküldős rajzverseny nem kerül megrendezésre, csak a téli tematikus verseny, valamint a Helyben rajzolós verseny, és a Rajzcsata.
A versenyre való jelentkezéssel elfogadod, hogy a versenyszabályzatot végig olvastad és annak minden pontját szem előtt tartva adtad le a jelentkezésedet!
A versenyre való jelentkezés három részből áll:
- Jelentkezz be vagy regisztrálj az online regisztrációs felületre.
- Töltsd fel a művedet az online regisztrációs felületen keresztül.
- Küldd el nekünk postai úton az eredeti művet.
A nevezésed akkor válik érvényessé, amikor mind a 3 lépés sikeresen, időben megtetted!
A versenyen két kategóriát hirdetünk meg:
- Digitális
- Tradicionális
A versenyen meghatározunk egy téli időszakkal kapcsolatos tematikát, olyan rajzot kell készítened, ami valamilyen módon köthető az adott év témájához.
A művednek ezúttal címet is kell adnod!
Az idei téma: Mézeskalács
Képzeld el, hogyan kapcsolódhatnak a témához kedvenc anime/film/játék/sorozat karaktereid, vagy a te saját szereplőid! Alkothatsz saját mézeskalács házat, ahova a hideg elől kell betérniük, vagy bemutathatod, hogyan készítik el az ünnepekre való mézeskalácsokat, esetleg átalakíthatod a karaktereket mézeskalács figurákká, ez mind-mind rád van bízva! Minél kreatívabbak vagytok, annál több esélyetek van rá, hogy felkeltsétek a zsűri figyelmét!
Versenyszabályzat
- Minimum életkor: 10 év
- A versenyen azok vehetnek részt, akik személyesen részt vesznek az aktuális MondoCon rendezvényen.
- Mindkét kategóriában lehet jelentkezni az aktuális versenyre. Viszont egy kategóriába csak egy pályaművel lehet jelentkezni!
- Amennyiben valamelyik kategóriába nem érkezik minimum 5 nevezés, ez esetben a zsűri nem hirdet abban a kategóriában nyertest.
- Csak olyan műveket lehet nevezni, amik még korábbi MondoCon által szervezett versenyre NEM lett nevezve, még akkor sem, ha illik a témához.
- Minden olyan mű, ami feltöltésre került nevezéskor és azt mi korábban el is fogadtuk, nem nevezhetőek újra.
- A zsűri előzetesen értékelni fogja az alkotásokat, amennyiben egy kategóriában nem érkezik be kellő mennyiségű és színvonalú alkotás, abban az esetben előfordulhat, hogy a zsűri abban a kategóriában egyetlen nyertest hirdessen, vagy végül nem hirdet nyertest.
- A műveknek valamilyen módon kötődnie kell a MondoCon tematikájához.
- Utaljon stílusában vagy tartalmában mangára, animére, távol-keleti (japán, koreai, kínai) kultúrára vagy divatra, „geek” kultúrára, videójátékra, nyugati képregényre vagy animációra, fantasy vagy sci-fi műfajokra.
- Mi, a szervezők megnézhetjük a nevezők nyilvános profilját, portfolióját vagy galériáját, hogy ellenőrizzük korábbi alkotásait, és megbizonyosodjunk a nevezett mű eredetiségéről.
Rajzok kritériumai
- A rajzok maximum A4-es méretűek lehetnek! Négyzet alakú lap esetén a maximum lapszélesség egy A4-es lap rövidebbik oldalának hossza lehet.
- Referencia használata engedélyezett (a művészetbe megszokott, etikus kereteken belül).
- Tilos más által készített rajz vagy kép lemásolása, vagy beillesztése! Kizárást vonhat maga után.
- Fanart esetén SEM megengedett egy anime, manga, film stb. jelenetének egy az egyben való lemásolása! Kizárást vonhat maga után.
- Tradicionális kategóriában nevezett képek:
- Ebben a kategóriában lehet nevezni bármilyen hagyományos technikával papíron vagy vásznon készült művet.
- Technikák például: ceruza, tűfilc, marker, pasztellkréta, akvarell stb.
- A kép lehet Original munka (saját, kitalált karakterről készített kép), vagy egy Fanart munka (már létező történet, játék stb. karakterei), illetve lehet ötvözni is ezeket. (pl. megrajzolhatod egy saját, kitalált karaktered, egy már kitalált világba és már kitalált karakterekkel)
- Az elkészült műveket digitalizálni kell (szkennelés vagy fotózás segítségével), hogy az online regisztrációs felületen a jelentkezés során feltölthető legyen.
- Digitális változtatást nem hajthatsz végre a digitalizált rajzodon!
- Minimális színkorrekciót lehet eszközölni, ami a szkennelés vagy fotózás színhibáit javítja.
- A postai úton leadott kép lehet egy másolata az eredeti, kézzel készült, nevezett alkotásnak, figyelve arra, hogy jól tükrözze az eredeti képet.
- Digitális kategóriában nevezett képek:
- Ebben a kategóriában lehet nevezni, olyan képekkel melyek egészben vagy részben (de lényeges mértékben) számítógépes eszközökkel készült.
- A kép lehet Original munka (saját, kitalált karakterről készített kép), vagy egy Fanart munka (már létező történet, játék stb. karakterei), illetve lehet ötvözni is ezeket. (pl. megrajzolhatod egy saját, kitalált karaktered, egy már kitalált világba és már kitalált karakterekkel)
- A képet teljes egészében a nevezőnek kell elkészítenie, a karaktereket, mellék karaktereket, épületeket, hátteret stb.
- Nem használhatsz fel a más által készített képet, semmilyen forrásból! Kizárást vonhat maga után.
- AI által generált képek vagy kép részletek használata TILOS! Kizárást vonhat maga után.
- A jelentkezés során az elkészült alkotás mellett 2 fázisképet is fel kell majd tölteni a jelentkezés során, amin látszik a készülés folyamata.
- A zsűri elkérheti a digitális kép eredeti fájl-ját, amiben ellenőrizni tudja a kép rétegeit.
- Fontos! Az elkészült képet kinyomtatott formában szintén el kell küldeni postai úton a szervezők részére!
- A kinyomtatott kép a rendezvényen ki lesz állítva, így olyan nyomtatást küldj el, ami tükrözi az eredeti kép megjelenését.
- Ajánljuk, hogy nyomtatáskor ne sima nyomatópapírt (80 grammos) használjatok, helyette a 150-200 grammos fotópapírokat ajánljuk. Sokkal szebbek lesznek a színek és kevésbé lesz sérülékeny.
Az aktuális versenyből kizárást vonhat maga után, ha
- felmerül a másolás, vagy lopás gyanúja, vagy AI által generált képről van szó
- a mű már korábban is lett nevezve MondoCon rendezvényen megrendezett Beküldős rajzversenyen
- a mű mérete vagy tartalma nem felel meg a szabályzatban leírt paraméterekkel
- a mű nem érkezik meg postai úton időben
- a mű sértőnek vagy megbotránkoztatónak találtuk
- mivel a kiállítást gyerekek is láthatják, a túlzott gore témákat jobb kerülni
- kérdezz minket nyugodtan, ha nem vagy biztos benne, hogy a tartalom elfogadható e (mondo.rajzos.zsuri@gmail.com)
Az értékelés kritériumai
A zsűri a következő szempontok alapján pontozza a rajzokat:
- Anatómia: a rajzon szereplő állat/ember testfelépítése megfelelő-e
- Tér/perspektíva: a karakter környezetének kidolgozottsága, illetve megfelelően illeszkedik-e a karakter a háttérhez
- Kompozíció: a karakter megfelelően van-e elhelyezve a lapon, nem lóg-e le fontos része a rajzról, jó helyen van-e negatív tér
- Színhasználat: színkontrasztok, színharmóniák
Eszközhasználat: az eszköz adottságainak megfelelően való kihasználása, jó eszköz választása az adott témához - Ötlet: kreatív téma, mögöttes mondanivaló, érzelmek közvetítése
Online regisztrációs felület – Nevezés szabályai
- Aki újonnan regisztrál az online regisztrációs felületünkre, azok a regisztrációt követően kapni fognak egy visszaigazoló linket a megadott email címükre, amivel a létrehozott fiókjukat tudják érvényesíteni. Ezt a lépést nem szabad kihagyni, különben a versenyekre való regisztrációk érvénytelenek lesznek.
- Lépj be az online regisztrációs felületen a fiókodba. A felület jobb oldalán keresd ki a Rajz nevezetű versenyünket és annak egyik kategóriáját, amiben a művedet nevezni szeretnéd.
- Az űrlapon kérjük add meg,
- a [Becenév / művésznév] mezőbe a beceneved vagy művészneved.
- Tradicionális kategóriában nevezett kép esetén a név mellett add meg nekünk, ugyanebbe a mezőben a kép készítésének technikáját is.
- a [Forrásmű / fandom] mezőbe, hogy melyik film, rajzfilm, sorozat, mese, könyv, zenekar, vagy játékhoz kapcsolódik a készített rajz.
- Fanart esetén, kérjük nevezd meg az ábrázolt karakter nevét is.
- Ebbe a mezőbe írd a kép címét is!
- a [Hány éves vagy?] mezőbe az életkorodat.
- Az életkor nem lesz sehol megjelenítve és megadásával nem kerül senki hátrányba a többi versenyzővel szemben.
- Az életkor nem lesz sehol megjelenítve és megadásával nem kerül senki hátrányba a többi versenyzővel szemben.
- a [Becenév / művésznév] mezőbe a beceneved vagy művészneved.
- Az űrlapon a [Pályamű] mező segítségével töltsd fel a művedet
- A képnek a fájl mérete maximum 2 MB legyen!
- A képek fájl neve [kategória_vezetéknév_keresztnév] formátumban legyenek. Ékezetek nélkül, kisbetűkkel és a szóköz helyett alsó vonal jelet használjatok.
- pl. tradicionalis_kiss_maria
- Digitális kategóriában az elkészült kép mellett, a kép készítésének folyamatát mutató 2 darab fázisképet is töltsétek fel
- Amennyiben minden mező megfelelően ki és fel lett töltve, akkor kattints a [Jelentkezés beküldése] gombra.
- Ezután már csak meg kell várnod, amíg elfogadjuk a feltöltött képet.
- Megnézzük a nevezett képeket, és ha találunk olyan részt rajta, ami nem felel meg a szabályzatban megadott kritériumoknak, akkor ezt jelezni fogjuk a nevező felé, akinek van lehetősége kijavítani a nevezett művet és azt újból feltölteni.
- Amennyiben mindent rendben találtunk a képpel kapcsolatban, elfogadjuk a nevezést.
- Miután elfogadtuk a nevezett képet, csak ezután küld el nekünk postai úton azt.
Postai beküldés szabályai
- Várd meg, amíg az online regisztrációs felületen elfogadásra kerül a nevezett műved, és csak ezután add fel azt a postára!
- Lehet módosítást fogunk tőled kérni az elfogadás előtt, így a műved a jelentkezés leadása után is még módosulhat.
- Ha postára adtad a művedet, utólag már nem fogsz tudni változtatni rajta, és ha hibás jelentkezést küldtél, nem tudjuk elfogadni!
- Nagyon fontos! Minden nevezett művet kötelező elküldeni számunkra postai úton!
- A Digitális kategóriában nevezett műveket kinyomtatott formában, ugyanúgy el kell küldeni, ahogy a többi kategóriában nevezett műveket!
- A Digitális kategóriában nevezett műveket kinyomtatott formában, ugyanúgy el kell küldeni, ahogy a többi kategóriában nevezett műveket!
- Amelyik nevezett mű nem érkezik meg hozzánk fizikális formában, időben postai úton, azok a nevezések sajnálatos módon érvénytelennek minősülnek, így nem vehetnek részt a versenyen.
- Fontos! A műveknek a hátuljára fel kell tüntetni 6 adatot:
- Polgári név
- Becenév vagy művésznév
- Megadása nem kötelező
- Alapból a kiállításon a rajzok alatt a készítő Polgári neve és beceneve vagy művészneve fog szerepelni.
- Ha szeretnéd, hogy a kiállításon csak ez a beceneved vagy művészneved szerepeljen, akkor azt írd meg nekünk a rajz hátulján
- A kép címe
- E-mail cím
- Életkor
- Kép nevezésének kategóriája (Tradicionális, vagy Digitális)
- Tradicionális kategória esetén, add meg a használt technikát is.
- A műveket megfelelő csomagolásban küldjétek el nekünk, hogy azok a szállítások közben ne sérüljenek meg.
- Tippek: tegyétek mappába, kartonlapok közé, műanyagfóliába csomagolva, vagy buborékfóliás borítékban, esetleg okmányhengerben küldjétek el.
- A szállításból adódó sérülésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
Határidők, postacím
Az online regisztráció határideje: 2024.12.13. Péntek
A képek postai úton való beérkezésének határideje: 2024. 12. 20. Péntek
Az alábbi postacímre várjuk a versenymunkákat:
Takács Anikó
Jászalsószentgyörgy
Somogyi út 17.
5054
Kérünk, a borítékra írd rá, hogy “MondoCon Rajzverseny”. Amennyiben ajánlottan küldöd a csomagot, az ajánlószelvényre a jelige NE kerüljön rá, csupán a magánszemély neve és címe.
Díjak
- Mindkét kategóriában (Digitális, tradicionális) az első helyezett kap díjcsomagot, a második és harmadik helyezés oklevélben részesül.
Miket tartalmazhat a nyereménycsomag?
Számíthattok füzetekre, rajztömbökre, tűfilcekre és markerekre a Panton jóvoltából, MondoCon-os merch termékekre. Az Artist Alley-n árusító tehetséges művészek által készített kitűzők, matricák, printek, füzetkék, kulcstartók, és más egyéb izgalmas tárgyak üthetik a markotokat. Egy-egy csomag tartalmazhat akár a következő MondoCon rendezvényre egy ajándékjegyet is!
Díjazás menete
- A Téli tematikus verseny eredményeit a Nagyszínpadon megrendezett Díjátadó keretein belül hirdetjük ki.
- A mondocon.hu webes felületen a programok fülön értesülhetsz a Díjátadó kezdetéről.
- Fontos! A nyertes kizárólag a rendezvényen veheti át a díját.
- Ha valamilyen okból kifolyólag nem tudsz maradni a Díjátadóig, abban az esetben van lehetőség a következőleg megrendezett MondoCon-on átvenni a díjat.
Művek tárolása, visszaszolgáltatása
- A saját művedet bármikor elviheted a kiállításról, de előtte szólj és mutatkozz be a zsűrinek! Amennyiben nem te viszed el a rajzot, hanem egy meghatalmazottad, előtte jelezd a zsűrinek. Előtte ellenőrizni fogjuk az illetőt, hogy biztosan visszajusson a rajz hozzád. Nem tartunk vissza, ha korábban szeretnéd elvinni a rajzod, de ha nem gond, várd meg a kiállítás bontását! (Neked is érdeked, hogy tovább nézegethessék a művedet!)
- A rajzokat kizárólag a MondoCon-on lehet átvenni.
- A nyomtatott másolatokat a következő MondoCon végéig, az eredeti rajzokat versenyen való részvételt követő 2. MondoCon végéig tudjuk megőrizni. A rajzokat a MondoCon rendezvényen a zsűritől személyesen tudod átvenni.
- Ha egy korábbi MondoCon-on megrendezett Beküldős rajzversenyére küldött rajzodat szeretnéd átvenni, akkor jelezd ezt felénk az aktuális rendezvény előtt legalább egy héttel korábban. Csak ebben az esetben tudjuk visszaadni a művet.
- A beküldött rajzokból kiállítást szervezünk, ahol a látogatók megtekinthetik a műveket.
- A kiállítás aktuális helyszínéről a Facebook csoportunkban adunk tájékoztatást.
- A kiállítást a díjátadó után bontjuk meg.
Ha bármi kérdésetek maradt még, a MondoCon rajzos Facebook oldalán, vagy kizárólag ezen az emailcímen mondo.rajzos.zsuri@gmail.com kaphattok segítséget.
Jó alkotást és sok sikert mindenkinek!